Éjszakai találka

Az egész várra csend borult, kivéve az egyik földalatti járatban. A csendet halk kopogás törte meg, a sötétben egy csuklyás alak igyekezett észrevétlenül osonni. Azt hitte egyedül van, nem látta az egyik beugró mögött elbújt személyt. A köpenyeget viselő megállt néhány pillanatra majd tovább sietett. Köpenye a szemébe lógott, ezért kénytelen volt időnként megigazítania, mint most. Ezt a pillanatot használta ki, az eddig rejtőzködő férfi is, a másik elé állt.

- Ki vagy te, és miért járkálsz? – vonta ki a kardját az ifjú, ám a kérdezett nem ijedt meg tőle, nyugodtan indult volna tovább, ha nem állják útját ismét.

- Felelj! – kiáltotta el magát a herceg, de ismét hallgatás volt a válasz.

Mielőtt a másik megmozdulhatott volna, a herceg lerántotta a köpenyt, és csodálkozva felkiáltott.

- Morgana? Hova készülsz, ilyen későn? – kérdezte meglepetten a vár hölgyét.

- Elmegyek – felelte csendesen a nő, miután összeszedte magát. – Eressz utamra.

- Nem mehetsz el! Egyáltalán, hogy képzelted ezt? Veszélyes az éjszaka a magadfajta nőnek.

- Mit értesz a magadfajtán? Azt gondolod, képtelen vagyok magam megvédeni? Tévedsz, nem is ismersz. Nem az vagyok, akinek hisztek. Itt veszélyben van az életem, el kell mennem. – Megpróbálta kiszabadítani a karját, azonban Arthur keményen tartotta.

- Akkor mond el ki vagy. Hallgatlak. – lágyultak el a vonásai, de még mindig tartotta.

Morgana nem felelt, helyette nekiesett a hercegnek, dulakodni kezdtek. Arthur megpróbált óvatos lenni, sikertelenül. Végül a várfalhoz nyomta a nőt, miközben belekezdett mondanivalójába.

- Fogalmam sincs, milyen titkokat őrzöl. Nem foglak kiengedni a várból, hiába próbálkozol. – Szavait igazolva szorosabban préselte a hideg kőhöz.

- Miért érdekelnek a dolgaim? Miért nem engedsz el?

Arthur felelet nélkül hagyta, egy ideig csendben tanulmányozta a sötétlő szemeket, melyekben a fájdalom lángja lobogott. Magában feltette a kérdéseket ismét, a választ azonban már régóta sejtette.

- Nos, válaszolsz?

Arthur szótlanul nézett a szemekbe, majd lesiklott az ajkakra, melyek szétnyíltak. Morgana szíve hevesen dobogott, a levegőt szaggatottan vette. Igyekezett magabiztosnak látszani, de a herceg szemét tanulmányozva nehezen ment. Arthur ismét a hölgyet figyelte, fejét a nő karcsú nyakához nyomta. Belélegezte illatát, a különleges rózsaillatot, mely teljesen megőrjítette. Már régóta figyelte a nőt, ráadásul Merlin felhívta a figyelmét a különös pillantásokra, amikkel nézte, mikor Gwennel beszélgetett. Emlékezett a kékes szemek dühösen villantak, szinte érezte a gyilkos aurát. Most itt áll vele a sötét folyósón, a falhoz szorítja, és az illatát szívja.

- Arthurt? – Moragana összezavarodva figyelte, közben tenyereit a másik mellkasához nyomta, hogy eltolja.

A hercegnek nem kellett több, a vörös ajkakra hajolt. Lady Morgana döbbenten állt, miközben hercege a karjaiban tartotta.

Arthur herceg elengedte, a reakcióját figyelte. Morgana kipirulva reszketett, a földet bámulta. Arthur ellépett, gondolta, otthagyja, hadd eméssze a történteket. A nő rémülten kapta szemeit a távolodó alakra. Ha most elengedi, örökre elveszti, ezt nem akarta.  Kétségbeesetten nyúlt a másik karja után.

- Ne hagyj itt, kérlek - könyörgött, szemeiből könnyek csorogtak.

- Te akartál elmenni. Egész eddig ezért siránkoztál – morogta bosszúsan.

Morgana lehajtotta a fejét, a köpenyét magára kapta, kissé nyugodtabban nézett rá. Elengedte a kezét, nagyot sóhajtott.

- Miért bántasz folyton? A szívem megszakad lassan a keménységedtől. Igazad van. Ég veled – köszönt el, indult volna, de teste önálló életre kelt, megmakacsolta magát.

A herceg most már megijedt, nem hagyhatja elmenni. Örökre eltűnne az életéből.

- Nem hagyhatsz el. Együtt maradunk, ha tetszik, ha nem – száját ismét az ajkaira tapasztotta, gyengéden átölelte. Morgana bábnak érezte magát, karjaival átkarolta hercege nyakát, szomjasan viszonozta a csókokat. Arthur tenyere a hátát simította végig, megállapodott a derekán. A lady lábai meggyengültek, már összeesni készült, de hercege a karjaiba kapta, és elindult vele vissza a szobájába. Morgana most már tudta, nem állhat közéjük senki, egymásnak lettek teremtve.