Szívek harca promo

Szívek harca promo

Tegnap összedobtam egy gyors promót a történethez :)

Szívek harca szereplők

CAMELOT

Uther Pendragon: Camelot uralkodója, Arthur és Catherine keménykezű apja. Legnagyobb álma, hogy gyermekeit összeházasítja Gorlois utódaival.

Arthur herceg: Camelot leendő királya, Morgana jegyese. Bár sokan fennhéjázónak tartják, valójában becsületes és jószívű. Szeretne jó király lenni, de ehhez el kell hagynia szerelmét.

Catherine hercegnő: Uther beteges lánya, James herceg jegyese. Szervezete különösen gyenge, ezért a széltől is óvják. Legjobb barátja a szolgálója, Gwen.

Merlin: Arthur szolgája, Gwen unokatestvére. Gyakran segít urának megszervezni a titkos találkákat. 

Gwen: Catherine szolgálója és egyben bizalmasa. Régóta szerelmes a hercegbe, de tisztában van vele, hogy nem vállalhatják fel kapcsolatukat.

CORNWALL

Gorlois: Cornwall uralkodója, James és Morgana apja, Morgan férje.  Legjobb barátja Uther, fiatalon számos csatában harcoltak egymás mellett.

James herceg: Cornwall örököse, Catherine jegyese. Korábban léha, kicsapongó életet élt, de apja betegsége jobb belátásra bírta. Morganával rendkívül szoros a kapcsolata, ezért nem örül a házasságának.

Morgana hercegnő: Gorlois talpraesett lánya, aki fiatalon megtanulta, kemény munkával lehet célhoz érni. Bár nem mutatja, különösen érzékeny teremtés. Leghőbb vágya, hogy királynő lehessen.

Morgan királynő: Gorlois felesége, James és Morgana nagynénje, illetve mostohája. Nővére halála után lett királynő és anya. Sajátjaként szereti unokaöccsét és unokahúgát. 

Szívek harca 1. fejezet

Váratlan hírek

Sötét felhők gyülekeztek az égen, mint mindig, ha a király valami fontos bejelenteni valóval készült fiát meglepnie.

Arthur herceg viszonylag nyugodtan igyekezett a tanácsterembe, ahol apja várta. Hű szolgája, Merlin ráérősen motyogott a leendő királynak. Útközben néhány lovaggal találkoztak, aki a király leghűségesebb emberei voltak, egyben Camelot nemesi rétegét alkották.  A herceg néhány szót váltott társaival, majd folytatta útját, hiszen apja utálta, ha megvárakoztatták.

Arthur mély lélegzetet vett, mielőtt az ajtó feltárult volna, mely engedélyt adott az oroszlánbarlangba való belépéshez.

Uther Pendragon, - Camelot királya – elégedetten nézett végig fián, hisz rajta keresztül sikerülhet régi álma, a fél világ meghódítása.

-          Hívattál apám?

-          Hagyjatok magunkra – utasította a szolgákat a király, majd maga is felállt, hogy fiát elkísérhesse a rövid sétára. – Látod ezt a hatalmas vidéket? Ha én eltávozom az élők világából, akkor ez mind a mind a tiéd lesz. Addig képtelen vagyok nyugodtan álomra hajtani a fejem, míg nincs biztosítva Camelot jövője. A háborúk költségesek, sok ember- és területveszteséggel járnak.

-          Évek óta tart a béke. Ne felejtsd el, a két leghatalmasabb királyság szövetségben áll egymással – emlékeztette az apját a herceg.

-          Gorlois király a legjobb barátom, még sosem hagyott cserben. Az életemet is rábíznám, ha úgy adódna a helyzet. Te helyzeted teljesen más. James a trónörökös, ő lesz Cornwall következő királya.

-          Apám, ne feledd, jó kapcsolatot ápolok vele, szövetségetekkel mi is egyetértünk.

-          Fiam, egyre jobban özönlenek a barbárok, útjukat kell állnunk, mielőtt lerombolják mindazt, amit felépítettünk. A Keleti uralkodók hatalma nő, egyre nagyobb veszélyt jelentenek a királyságunkra, ezért is fontos a szövetség. Ha a háború közben Cornwall átáll az ellenséghez, minden el fog veszni. Ezért úgy döntöttem, vérségi alapon is megpecsételjük a szövetséget. A nevedben megkértem Gorlois király egyetlen lányának, Morgana hercegnő kezét.

-          Apám, azt hiszem, alaposan tévedsz, ez a lépés teljesen felesleges. Azt hittem cameloti lányt kell elvennem – védekezett Arthur, szíve hölgyére gondolva.

-          Te vagy az utódom, házasságoddal a királyság érdekeit kell szem előtt tartanod. Hogy vehetnél el egy egyszerű nemes lányát?

-          A király azt tehet, amit csak akar – vágta rá a herceg, bár tisztában volt vele, mekkora ostobaságot mondott. Még hogy nemes lányát! Ha az apja megtudná, egy egyszerű szolgálólányt szeret, biztosan száműzné, vagy kivégeztetné.

-          A király én vagyok, nekem kell engedelmeskedned. Morgana már útnak indult atyjával, és az udvartartásával, hogy találkozzon veled. Húgod kezét James hercegnek ajánlottam fel. Most hagyj magamra, készülj az útra, mert ez a házasság akkor is meglesz.

Arthur dühöngve rontott ki a teremből, mire Merlin ijedtében felugrott ültéből. Ura után sietett, aki a lakrésze felé vette az irányt. A herceg szobájánál Arthur megállt, öklével az ajtóba csapott.

-          Mi történt veled? – szólította meg a herceget.

-          Tudod, mi volt ez a nagy készülődés? Holnap utazunk, találkozó lesz Gorlois királlyal és családjával.

-          Minek ez a felhajtás?

-          Azért, mert eljegyeztek Morgana hercegnővel, Gorlois lányával, Catherine pedig a herceg felesége lesz.

-          Ezek szerint megnősülsz, Cathy pedig Cornwall királynéja lesz.

-          Merlin, jegyezd meg, ő a hercegnő, nem holmi cselédlány. Mindig Catherine hercegnőnek, vagy hercegnőnek kell szólítanod. Állj neki a készülődésnek, holnap indulunk.

-          Milyen lány ez a Morgana? – kérdezősködött Merlin, hogy fel tudja készíteni unokahúgát a vetélytársára.

-          Hányszor figyelmeztesselek még a megfelelő megszólításokra? Ő lesz a leendő királyné, kijár neki a tisztelet.

-          Tehát elveszed.

-           Igen, nincs más választásom. Jó király akarok lenni, kötelességem a királyságot szolgálni.

-          Gondolod, azzal jót fogsz tenni, ha egy olyan nőt ültetsz a trónra, aki semmit sem tud a királyságról? Nem ismeri a hagyományokat, az embereket – sorolta az ellenérveket megállás nélkül a szolga, míg ura beléfojtotta a szót.

-          Morgana királyi neveltetést kapott, nem ostoba. Megkeresem Gwent.

Arthur halkan nyitott be húga szobájába, ahol két női alak szorgoskodott. Catherine épp hamvas szőke haját söpörte le a válláról, miközben a ruháit nézegette. Láthatóan egyikük sem vette észre a herceget. A szolgálólány csendesen vigasztalta úrnőjét, akinek arcát könnyek csúfították. Arthur szíve összeszorult a látványra, tudta jól, húga gyengéd érzelmeket táplált az egyik lovag iránt.

-          Miért nem beszélsz a királlyal, talán meggondolná magát. Hidd el, ha bevallanád neki érzéseidet, akkor jobb belátásra bírnád.

-          Gwen, én vagyok az egyetlen lánya, nem fog hozzáadni egy lovaghoz, ha király is lehet a férjem. Annyira félek tőle. Azt hallottam róla, hogy sokat mulatozik, egyáltalán nem viselkedik leendő királyhoz méltón. Az egyik szolgáló úgy tudja, jó pár gyereket nemzett már. Miért kell nekem egy ilyen szörnyeteghez feleségül mennem?

-          Úrnőm, lehet, hogy tévednek, sok rosszakaró pletykál hazugságokat, nem szabad hinni nekik. Talán már nem annyira hitvány ember, mint amilyennek látod. Ha meglát, egyből beléd fog szeretni.

-          Köszönöm, már értem, mit szeret benned annyira a bátyám. Gwen, tudom, fájni fog, amit mondok, de fel kell rá készülnöd. Nem csak az én frigyemre kerül sor, hanem Arthuréra is, aki Morgana hercegnőt veszi nőül.

Gwen arca fájdalmas grimaszba torzult a hír hallatán. Az ő szeretett hercege egy másik nőt vesz el, mást fog szeretni. Morgana szépsége messze földön híres volt, ő maga is látta már egyszer régen. Arthur előbb utóbb bele fog szeretni a feleségébe, neki pedig el kell hagyni a várat. Ő Catherine szolgája, nyílván igényt fog rá tartani új otthonában.

A hercegnő csendben figyelte barátnőjét, megértette érzéseit. Sejtett, a lány majd a fivére mellett akar maradni, de egyedül félt nekivágni egy másik királyságba, szüksége volt egy társra.

-          Gwen, gondoljunk inkább valami szépre. Ha távoli helyre is kerülünk, a mi barátságunk akkor sem fog megszűnni, ezt megígérhetem neked – mosolygott a lányra könnyein keresztül a hercegnő.

-          Igényt tartasz rám Cornwall falai között is? Azt hittem, ottani szolgálót adnak melléd – magyarázta ki magát a lány, mert ő inkább a herceg mellett szeretett volna maradni.

-          Miért ne vihetnélek magammal? Szenvedés lenne számodra, ha valaki mást látnál Arthur mellett nap, mint nap.

-          Ahogy óhajtod.

-          Catherine, beszélni szeretnék veled – szakította félbe őket a herceg.

-          Arthur, észre sem vettelek. Mért settenkedsz, így nem halljuk, ha erre jársz – feddte meg nevetve húga, míg a mellette álló sötétbőrű lány csak mosolygott.

-          Gwen, nézz utána Merlinnek, mert megint lustálkodhat ahelyett, hogy elvégezné a feladatait.

-          Máris – villantotta a lány legszebb mosolyát a férfira.

Arthur megvárta míg Gwen elhagyja a szobát, mielőtt húgához fordult volna. Bár Catherine mosolygott szüntelen rá, Arthurt nem tudta becsapni. A hercegnő szenvedett, félt az ismeretlentől, az újtól. A lány sokat betegeskedett, gyenge fizikuma megakadályozta őt a megerőltetőbb tevékenységekben. Lovagolni sem tudott hosszabb ideig, ezért apja mindentől eltiltotta, nehogy baja essen neki.

-          Cathy, nem kell félned Jamestől, tiszteletben fog tartani téged. Te Uther Pendragon lánya vagy, királyi vérből származol, veled másképp bánik majd. Ha nem, akkor velem gyűlik meg a baja – nyugtatta mély hangján a húgát, aki erre elsírta magát.

-          Félek tőle, és az ismeretlen vártól is. Én gyenge vagyok ahhoz, hogy egy ekkora királyságot irányítsak. A király feleségeként mindenhol jelen kell lennem, nekem kell biztosítani az otthon melegét. Anyánk kitűnően csinálta ezt, de nekem nem megy.

-          Menni fog. Lenne egy kérésem hozzád. Ne vidd el Gwent, szeretném, ha mellettem maradna.

-          Ezt nem tartom jó ötletnek. Morgana egyáltalán nem ostoba, ha rájönne, talán még apánknak is szólna. Uther Pendragon a lehető leghatékonyabban szabadulna meg tőle. Gondoltál Gwenre is? Megalázó lehet neki, mást látni melletted.

-          Apánk halála után minden meg fog változni, már elterveztem. Gwen magasabb rangra lesz emelve, őt fogják kiszolgálni, nem pedig fordítva.

-          Ne feledd, ha én elmegyek, akkor visszaminősítik egyszerű szolgálónak. Mellettem jó dolga van, rendes étele és ruhái.

-          Megoldod, okos lány vagy.

-          Gondolkodom rajta. Eredj, keresd meg t, most még együtt lehettek – hessegette el magától bátyját a szőke hercegnő.

Catherine egyedül maradt a gondolataival és bánatával. Szerette volna elmondani érzéseit Sir Gavinnek, de túlságosan félénk volt hozzá, hogy megtegye. A derék lovagnak már menyasszonya is volt.

Eközben Arthur herceg és Gwen romantikus perceket töltöttek el a férfi szobájában. Halkan beszélgettek, nevetgéltek, kiélvezték egymás közelségét.

Gwen szorosan hozzábújt a herceghez, mert szíve mélyén érezte, minden változni fog. Titkon reménykedett benne, kapcsolatuk akár hivatalos is lehet, hisz Merlin is ezt mondogatta. Uther a fia kedvéért talán eltekintett volna a társadalmi különbségektől, ha nem, úgysem élhet örökké. Erre a gondolatra összerándult a lány. Senki halálát ne kívánta, szíve mélyén hitt benne, egyszer elfogadja őt a király. Ám minden megváltozott a jegyességgel. Ha egyszer elveszi őt, meg is fogja szeretni. Morgana ajándékozza majd meg gyermekekkel, ő lesz az, aki megteremti az otthont férje és gyermekei számára, ő lesz a trónörökös édesanyja, majd Arthur halála után az anyakirálynő.

Arthur Gwen sűrű, hullámos haját simította át, miközben az elkövetkezendő napokon elmélkedett. Nehéz súly nehezedett a vállára, mert ő volt az örökös. Ha lenne öccse, akkor könnyebben megoldhatná a problémákat, de így nem mondhat le a trónról. A Pendragon házat kell biztosítania, minden erejével. Kétsége sem volt afelől, Morgana meg tudja oldani a rá háruló feladatokat, mindig is talpraesett lány volt. Már gyerekkorukban is lerítt róla, hogy királynőnek született. Bár ő Gwent akarta feleségnek és társnak, de ezt hozta a sors és az apja.

A.gy. 1. fejezet

                                                                A jövő reménysége  

 Morgana Pendragon elégedetten nézett az előtte álló mágusokra. Ő most már Avalon királynője volt, ez a sziget otthont adott a mágiával rendelkező lényeknek, akiket kivetett a társadalom magából. Rendes, szervezett hadsereg állt a rendelkezésére, persze mind varázserővel bírtak. A szigetet víz és köd vette körül, így elég könnyű védeni. Ennek ellenére szükségesnek érezte egy sereg felállítását.

A sziget nem volt túl nagy, de elfértek rajta a lakók házai. Itt mindenki egyformán dolgozott, a gyerekeket tanítatták. Morgana különösen fontosnak tartotta a megfelelő képzést a gyerekeknél, hisz övék a jövő.

 Ő maga a sziget közepén elhelyezkedő kastélyban élt, itt teltek eseménydús napjai. Sokat változott mióta végleg elhagyta Camelotot. Átértékelte az életét, megbánta bűneit, s csak úgy kaphatott feloldozást, ha felépíti a következő nemzedék számára a jövőt. Avalon befogadta elveszett gyermekét, otthont adott neki. Morgana néhány társával együtt léptek a szigetre, letelepedtek, majd folyamatosan jöttek az újabb lakók. Mivel ő volt a főpapnő, megkoronázták királynőnek.

7 évvel később:

Két gyermek eszeveszett sebességgel rohant az erdőben, miközben apró kardjukat markolták.

Az egyik, egy sötét, hosszú hajú, sötét szemű lányka volt, a másik szintén sötét, göndör fürtökkel rendelkező fiú.

-          Leráztuk, most már nem talál ránk – jelentette ki a fiú elégedetten.

-          Büntetést kapunk, megint – sóhajtotta a lény.

-          Ne légy ennyire anyámasszony katonája. Ha félsz, akkor menj haza, nincs szükségem nyúlszívű segítőre.

-          Te könnyen beszélsz, az úrnő mindent megbocsát neked – nyelvelt a lányka, ezzel felbosszantva társát.

-          Kara, ezt most lerendezzük – rántotta ki kardját hüvelyéből.

A lány ugyanígy tett, hamarosan az acél csattogása töltötte be az erdőt. A két gyermek különös hévvel vetettét bele magukat a vívásba, jól forgatták a kardjukat. Egyre beljebb mentek a sűrű erdőben, észre sem vették, már rég elhagyták a kijelölt területet.

Arthur Pendragon a szokásos őrjárattal tartott. Mostanában egyre több ember tűnt el, ez aggasztotta. Félt, hogy ördögi nővére karmaiba kerülnek, ahonnan nincs menekvés. Évek óta nem halottak a nőről, de Merlin szerint visszavonult, bármikor lecsaphat rájuk. Ezért is tartott a csapattal, átfésülik az erdőt. Állítólag valami druida csapat tanyázik ezen a területen, meg akart erről bizonyosodni.

A király felemelte karját, jelezve, mindenki maradjon csendben. Sietve lepattant lováról, előkapta kardját, mire a többiek ugyanígy tettek. Mindannyian hallották a kardcsapásokat, valamint a fiatal, élettel teli hangokat. Arthur igyekezett közelebb kerülni a hangoskodókhoz,

Hamarosan feltűnt két gyermek, kik folyamatosan egymásnak estek, apró kardjukkal igyekeztek a másikat lefegyverezni. Arthur elmosolyodott, mikor a gyerekek beszédét megértette. Annak idején Morganával ők is így veszekedtek.

-          Add fel, legyőzlek – kiáltott a fiú, de a lány csak nevetett rajta.

-          Ahhoz meg kellene közelítened. Sokkal jobb vagyok nálad, mindenki tudja.

-          Te lány vagy, a helyed a tűz mellett van, de én sereget fogok vezetni.

-          Persze, majd hallgatnak rád, mikor a kardodat sem tudod rendesen forgatni – jelentette ki.

A fiú hirtelen megállt, majd hátrafordult. A lány megértette ebből, figyelik őket.

Arthur idejét látta előjönni az eddigi rejtekükből. Mindkét gyermek meglepetten nézett a lovagokra, a lány félénken a fiúhoz simult. Arthur szembetalálta magát a két gyermekkel. Nem lehettek nyolc évesnél idősebbek.

-          Kik vagytok? – kérdezett rá Sir Leon.

-          A nevem Mordred, véletlenül kerültünk ide. Máskor az erdő külső részén szoktunk lovagolni, érthetetlen, hogyan sikerült eddig jönnünk – nézett a királyra a fiú. Arthur belenézett a tiszta kék szempárba, mely hasonlított az övére.

-          Melyik királyság alá tartoztok? – faggatta továbbra a lovag, de a választ elnyomta egy hangos kiáltás.

-          Mordred, Kara, merre vagytok? – kiabált kétségbeesetten egy nő.

-          Itt vagyunk – sikoltotta a kislány.

Pillanatokon belül egy középkorú nő jelent meg. Az őrjáratot észrevéve maga mögé terelte a gyerekeket, felkészítve őket a futás lehetőségére.

-          Kérlek, bocsáss meg uram, az én hibámból kószált el a két gyerek – hajolt meg a nő.

-          A fiú szerint többször jártak már itt.

-          Uram, a gyerekek gyakran tévesztenek. Hosszú utat tettünk meg, számukra az egyik erdő olyan, mint a másik.

-          Merről jöttetek? – faggatta a király.

-          Keletről uram. Kérlek, engedj minket utunkra, fejemet veszik, ha bármelyiknek baja esik.

-          Rendben. Legyen szerencsés utatok.

-          Köszönjük – hajolt meg mélyen a nő, majd a két gyereket szorosan maga előtt terelte.

Arthur mosolyogva nézett a három alak után, de szíve kissé összeszorult. A királynő nem adott életet egy gyermeknek sem, pedig a király vágyott utódokra.

-          Uram, bölcs söntés elengedni őket? – kérdezett rá Sir Edward.

-          Még gyerekek, látszott rajtuk a félelem, mikor észrevettek minket. Nem jelentenek ránk veszélyt.

-          Ahogy jónak látod.

Arthur dühösen ugrott vissza a nyergébe. Edward pont olyan paranoiás, mint Merlin.

Később is a gyerekek körül forgott a gondolatai. Aranyosak voltak, ahogy veszekedtek. Mintha visszament volna az időben, mikor gyermekként ők is ezt tették. Arca fájdalmas fintorba torzult, amint eszébe jutott Morgana. Sohasem tudta meg, mi vette rá nővérét a kegyetlenségekre, de kellett történnie valaminek. Ő mindig is irgalmas volt, nem változhatott át egyik pillanatról a másikra. A levél is ezt bizonyítja, amit maga után hagyott. Arthur féltett kincsként őrizte az utolsó emléket a nőről.

-          Arthur – szólította erélyesen meg a felesége.

-          Gwen, mi történt?

-          Jól vagy? Már a vacsoránál is furcsának tűntél – érdeklődött aggódva a királynő.

-          Fárasztó volt a mai nap. Aludjunk – fordított hátat feleségének.

Guinevere szomorúan nézett férje hátára. Mostanában kezdenek eltávolodni egymástól. Bár elrejtette érzéseit, sejtette, mi húzódott a háttérben. Már 7 éve házasok, mégsem született gyermekük. Többször beszélt erről Gaiusszal, de ő csak nyugtatta, még fiatal.

Morgana aggódva ült vissza az asztalához, de figyelme folyamatosan az ajtóra vándorolt. A gyerekek ma sokáig elvoltak, régen vissza kellett volna érkezniük. Bízott Mayben, ennek ellenére átjárta a félelem. Bármi történhetett velük. Nem túl biztonságos a szigeten kívül, ráadásul mindannyian mágiával rendelkeztek.

Az ajtón kicsapódott, May lépett be.

-          Úrnőm, kérlek, bocsáss meg – hajolt meg a nő előtt.

-          Hol voltatok?

-          Az én hibám, megszöktek előlem.

-          Megint – nyomatékosította a dajkát dühösen.

-          Igen.

-          Járuljanak elém, de külön.

-          Óhajodra. Úrnőm, mikor elcsavarogtak, belefutottam a Camelot-i őrjáratba.

-          Hogyan? – sápadt el Morgana.

-          A király elengedett minket.

-          Többet nem hagyhatjátok el a szigetet – jelentette ki szigorúan a királynő. – Hívd be őket.

-          Kara, az úrnő látni kíván – vezette be a kislányt, majd bezárta az ajtót, hogy kettesben lehessenek.

Morgana látta a lány szemében az ijedség okozta villanást, de hamar átváltott olvashatatlanná a tekintet. Kassandra hamar árva lett, Morgana magához vette, saját lányaként szerette, tanította. A kislány tehetségesnek bizonyult a különböző főzetek elkészítésénél, de a kardot is kiválóan forgatta, jobban, mint Mordred.

-          Nem kell félned. Csalódtam benned, Kara. Neked kellett volna lebeszélned a herceget. Mi történt? – ült le az asztalhoz, várakozóan a lányra nézett.

-          Úrnőm, az erdőben játszottunk.

-          May szerint előle futottatok el – szólt szemrehányóan a nő.

-          Igen. Az én hibám, meg kellett volna akadályoznom. Sajnálom, amiért csalódást okoztam – hajolt meg nevelőanyja előtt.

-          Tudom, hogy a fiamra igen nehéz hatni, ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Melyikőtök nyert? – mosolyodott el Morgana.

-          Döntetlen, mert megjelent az őrjárat. Úrnőm, miért gyűlölik ennyire a mágiát? – szegezte neki a kérdést teljesen váratlanul a lány.

-          Észrevetted. Kara, te is birtoklod az ősi erőt, ezért meggondoltan kell cselekedned.

-          Igen, úrnőm.

-          Mehetsz, hívd be a herceget.

Mordred szorongva lépett be az ajtón. Anyja sosem bántotta, de látta mekkora hatalma van, félt ettől az erőtől.

-          Mordred, szeretném tőled is hallani a történteket.

-          Harcoltunk.

-          Fiam, aki igazán bátor, bevallja tévedéseit.

-          Elszöktünk May elől, mert annyira szigorú. Folyton azt hajtogatja, hogy ne csináljuk ezt, ne nyúljunk ahhoz, kiakasztó – morogta a fiú.

-          Tudom, csak aggódik érted. Te vagy a herceg, példát kell mutatnod, védelmezned a gyengéket, lányokat, nem bajba keverni – oktatta szigorúan a gyermeket.

-          Igen anya.

-          Többet nem hagyhatjátok el a szigetet.

-          Mi? – hördült fel a fiú.

-          Hallottad.

-          Mindig a veszéllyel jössz, de a király elengedett bennünket. Miért kell itt maradni? – fakadt ki Mordred.

-          Mert én azt mondtam. Most a szobádba mész, elgondolkozol, milyen bajba kerülhettetek volna a felelőtlenségetekkel. 

Mordred dühösen rontott ki a teremből, az ajtónál álló szolga ijedtében leejtette a virágokat, amiket a nőnek vitt.

Morgana bűntudatosan nézett fia után. Tisztában volt vele, hogy kemény volt, de az ő érdekében cselekedett így. A gondolatra, hogy Arthur kezei közé kerülnek a gyerekek, megborzongott. Tudta, mennyire gyűlöli a mágiát, ha rájönne, hogy Mordred hozzá tartozik, senki sem menthetné meg. Merlin biztosan a máglyára küldené a fiát. Most is érzett némi keserűséget, ha eszébe jutott a varázsló. Biztosan mindent megtett, hogy elkapja őt, de nem adja meg ezt az örömet neki. Avalon biztonságos volt, mindenkit védett.

Egész nap bántotta a bűntudat, így este a fia szobájába látogatott. A kisfiú durcásan feküdt az ágyában, anyja jövetelére felült.

-          Fiam, sajnálom, hogy bántottalak – ült le az ágy szélére a nő, kedvesen végigsimított a puha gyermekarcon.

-          Miért kell a szigeten maradnom?

-          Emlékszel, miért jönnek folyamatosan a szigetre új lakók?

-          Igen. Mágiával bírnak, ezért el kellett menekülniük.

-          Te az én fiam vagy, benned is megvan az erő.

-          Arthur király, miért gyűlöli a mágiát?

-          Nem ismeri, ezáltal fél tőle. Sokan képtelenek használni, vagy gonosz célok vezérlik őket.

-          Nálunk senki sem öl vele. A gyógyítók számos betegségre készítenek főzetek, mérgek ellenszereit keverik.

-          Tudom. Kitaláltam valamit. Mivel a szigeten ragadtál, ezért minden nap gyakorolnod kell a kardforgatást. A legjobbtól tanulhatsz, igazi férfiakkal vívhatsz. Készen állsz rá?

-          Igen – kiáltotta lelkesen a kisfiú, hálából megölelte az anyját.

-          Régi vágyad teljesül. Tudod, egy anyának nehéz elfogadnia, hogy a fia felnő, kirepül. Bízom benned, képes leszel helyesen cselekedni. Mostantól nagy felelősség kerül a válladra.

-          Ígérem, mindent megteszek, hogy bizonyítsam, bizalmad nem volt alaptalan.

Kara nyugtalanul forgolódott az ágyában. Napok óta rémálmok gyötrik, de hallgatott róla. Tudta, nevelőanyja túlságosan aggódna, és ő nem akarta feleslegesen terhelni a nőt. A gyógyítóktól lehetetlen segítséget kérnie, hisz elmondanák a királynőnek.

Minden éjjel ugyanaz kínozza. Egy fiatal nő az akasztásra vár, majd eléri a végzet.  A legfurcsább az egészben, mintha idősebb kori önmagát látná. Ez elvileg lehetetlen, hisz a szigeten nincs kivégzés, de a helyszín nem Avalon. A háttérben egy nő látható, valamint egy férfi, de az illető mond valamit. Mint mindig, az akasztás pillanatában riadt fel. Szíve vadul dobogott, teste remegett a félelemtől. Szinte érezte a kötél szorítását a nyakán, ahogy egyre fogy a levegője. Félt, hogy saját jövőjét látja álmaiban.

Éjszakai találka

Az egész várra csend borult, kivéve az egyik földalatti járatban. A csendet halk kopogás törte meg, a sötétben egy csuklyás alak igyekezett észrevétlenül osonni. Azt hitte egyedül van, nem látta az egyik beugró mögött elbújt személyt. A köpenyeget viselő megállt néhány pillanatra majd tovább sietett. Köpenye a szemébe lógott, ezért kénytelen volt időnként megigazítania, mint most. Ezt a pillanatot használta ki, az eddig rejtőzködő férfi is, a másik elé állt.

- Ki vagy te, és miért járkálsz? – vonta ki a kardját az ifjú, ám a kérdezett nem ijedt meg tőle, nyugodtan indult volna tovább, ha nem állják útját ismét.

- Felelj! – kiáltotta el magát a herceg, de ismét hallgatás volt a válasz.

Mielőtt a másik megmozdulhatott volna, a herceg lerántotta a köpenyt, és csodálkozva felkiáltott.

- Morgana? Hova készülsz, ilyen későn? – kérdezte meglepetten a vár hölgyét.

- Elmegyek – felelte csendesen a nő, miután összeszedte magát. – Eressz utamra.

- Nem mehetsz el! Egyáltalán, hogy képzelted ezt? Veszélyes az éjszaka a magadfajta nőnek.

- Mit értesz a magadfajtán? Azt gondolod, képtelen vagyok magam megvédeni? Tévedsz, nem is ismersz. Nem az vagyok, akinek hisztek. Itt veszélyben van az életem, el kell mennem. – Megpróbálta kiszabadítani a karját, azonban Arthur keményen tartotta.

- Akkor mond el ki vagy. Hallgatlak. – lágyultak el a vonásai, de még mindig tartotta.

Morgana nem felelt, helyette nekiesett a hercegnek, dulakodni kezdtek. Arthur megpróbált óvatos lenni, sikertelenül. Végül a várfalhoz nyomta a nőt, miközben belekezdett mondanivalójába.

- Fogalmam sincs, milyen titkokat őrzöl. Nem foglak kiengedni a várból, hiába próbálkozol. – Szavait igazolva szorosabban préselte a hideg kőhöz.

- Miért érdekelnek a dolgaim? Miért nem engedsz el?

Arthur felelet nélkül hagyta, egy ideig csendben tanulmányozta a sötétlő szemeket, melyekben a fájdalom lángja lobogott. Magában feltette a kérdéseket ismét, a választ azonban már régóta sejtette.

- Nos, válaszolsz?

Arthur szótlanul nézett a szemekbe, majd lesiklott az ajkakra, melyek szétnyíltak. Morgana szíve hevesen dobogott, a levegőt szaggatottan vette. Igyekezett magabiztosnak látszani, de a herceg szemét tanulmányozva nehezen ment. Arthur ismét a hölgyet figyelte, fejét a nő karcsú nyakához nyomta. Belélegezte illatát, a különleges rózsaillatot, mely teljesen megőrjítette. Már régóta figyelte a nőt, ráadásul Merlin felhívta a figyelmét a különös pillantásokra, amikkel nézte, mikor Gwennel beszélgetett. Emlékezett a kékes szemek dühösen villantak, szinte érezte a gyilkos aurát. Most itt áll vele a sötét folyósón, a falhoz szorítja, és az illatát szívja.

- Arthurt? – Moragana összezavarodva figyelte, közben tenyereit a másik mellkasához nyomta, hogy eltolja.

A hercegnek nem kellett több, a vörös ajkakra hajolt. Lady Morgana döbbenten állt, miközben hercege a karjaiban tartotta.

Arthur herceg elengedte, a reakcióját figyelte. Morgana kipirulva reszketett, a földet bámulta. Arthur ellépett, gondolta, otthagyja, hadd eméssze a történteket. A nő rémülten kapta szemeit a távolodó alakra. Ha most elengedi, örökre elveszti, ezt nem akarta.  Kétségbeesetten nyúlt a másik karja után.

- Ne hagyj itt, kérlek - könyörgött, szemeiből könnyek csorogtak.

- Te akartál elmenni. Egész eddig ezért siránkoztál – morogta bosszúsan.

Morgana lehajtotta a fejét, a köpenyét magára kapta, kissé nyugodtabban nézett rá. Elengedte a kezét, nagyot sóhajtott.

- Miért bántasz folyton? A szívem megszakad lassan a keménységedtől. Igazad van. Ég veled – köszönt el, indult volna, de teste önálló életre kelt, megmakacsolta magát.

A herceg most már megijedt, nem hagyhatja elmenni. Örökre eltűnne az életéből.

- Nem hagyhatsz el. Együtt maradunk, ha tetszik, ha nem – száját ismét az ajkaira tapasztotta, gyengéden átölelte. Morgana bábnak érezte magát, karjaival átkarolta hercege nyakát, szomjasan viszonozta a csókokat. Arthur tenyere a hátát simította végig, megállapodott a derekán. A lady lábai meggyengültek, már összeesni készült, de hercege a karjaiba kapta, és elindult vele vissza a szobájába. Morgana most már tudta, nem állhat közéjük senki, egymásnak lettek teremtve.

AZ áruló boszorkány

Arthur!

 Egy áruló boszorkány veti papírra a mondanivalóját, mielőtt végleg eltűnik a szemetek elől. Elárultalak téged, apámat, népemet. Tudom, nincs bocsánat a vétkeimre, nem is fogadkozom, értelmetlen lenne. Sok tettemet bánom, leginkább azt, hogy nem voltam veled őszinte.

 Uther Pendragon a szememben nem az apám, hiába származom a véréből. Rád képtelen vagyok testvérként tekinteni, az érzelmeim mást akarnak. Vigyázz, kit tisztelsz meg a bizalmaddal, mert vissza fognak élni vele. Két, számodra fontos ember árul el, ezzel besározva nevedet, birodalmadat. Honnan tudom? Az álmaim a jövőt mutatják. Camelot pusztulásra van ítélve, semmit sem tehetsz. Valószínűleg nem hiszel nekem, mégsem akarom a halálodat. Valami örökre összeköt bennünket, kötelék, melyet nem tudsz széttépni, bármennyire akarod. A vérnek nagy hatalma van, különösen a mi esetünkben. Nem felejtelek, lehetetlen lenne, hisz nálam van valami, ami a tiéd is.

Használd ki a boldogságot, amíg lehet.

Lady Morgana

Morgana és Arthur

Ide kerülnek a Lady Morgana és Artur herceg párosú novelláim és kisregényeim.